Évi műhelye

Mai események

 A tegnap érkezett vaterás csomag darabjait kimostam, kifehérítettem,amennyire tudtam,megszáradtak, kivasaltam, kikeményítettem mindet.
A párnahuzatokat ahogy tudtam kijavítottam,de szembesülnöm kellett vele, hogy az idő vasfoga ezeket sem kímélte, szinte azonnal szakadnak, ha kis feszítés éri őket, így hímestojásként kellett bánnom velük.

Főleg,amikor megvarrtam a belső párnákat és megpróbáltam beléjük tuszkolni.

Így, hogy tisztán, készen, rendben látom őket úgy gondolom, minden perc munkát megértek.

 A csomagban voltak vászon szalvéták, amiknek az alapanyaga csodálatos, batiszt finomságú vászon, a hímzés szinte lényegtelen is, de az, hogy az is ilyen szép, már szinte csak hab a tortán.

Ahogy pakolásztam a kincseket, rá kellett döbbennem, hogy nem fogok ennyi szalvétát használni soha az életben, így könnyen lehet, hogy valaki karácsonyra például majd a gyűjteményemből való kincset kap.

Na ugye azon felül, hogy nekem most esett le, hogy az ajándékok nagy részét meg tudom venni most ősszel még a piacon. Szerencsémre csupa olyan Hölgy vesz körül a családban és a szűkebb baráti körömben (de a tágabban is), akik mind ugyanezekre a hófehérkékre buknak textilben is, csetreszben is. Nem tudok hát melléfogni.

Talán még a szalvétákba is hímzek az illetőnek. Csak,hogy még személyesebb legyen.

Pankámnak pedig megérkezett a bölcsője,amit a vaterán vettem neki. Szegényke kicsit megviselt, hiányzik a fenéklemeze és a matraca és amúgy minden más is, de milyen gyönyörű lesz..
Fehérre festem majd (mi másra) és remekül fog passzolni az esztergált pálcás kiságyához, és a szintén esztergált pálcás kis babahintaszékéhez, ami azóta is arra vár,hogy csiszoljam és fessem.

A lelki szemeim előtt már látom, milyen édes lesz a habos, csipkés babaágyneművel, a hintaszék meg a kis babatakaróval és a párnácskákkal..
Már csak azért könyörgöm (magamhoz), hogy legyen időm mind el is készíteni.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!