Olyan különleges élmény volt nekem ez az út, hogy most azon vagyok minden porcikámmal, hogy minél több emléket, emlék-foszlányt elmentsek a kis agyamban, szívemben, lelkemben, ahol csak elfér, hogy később bármikor elővehessem..
Érdekes, de nem mindig onnan jön a megoldás, ahonnan várnánk.
Kint szerettem volna olyan szuvenírhez jutni, ami extra, ami valamitől személyesen nekem szól, kötődöm hozzá, kapcsolatom van vele. Így készültek el a csipkével bevont kavicsok, akikről az előző bejegyzés szólt.
És aztán ma hajnalban meg sétálgattam a veszprémi piacon és szembe jött velem ez az uszadékfás gyertyatartó.
Abszolut a világom.
Mondjuk a tengerpartra annyira nem jellemző az uszadék fa, mint akár a Duna partjára, de mégis, nekem egy az egyben ez jelentette most a tengert valamiért.
Így fognak a leendő polcra egymás mellé kerülni kövek, képek, csipkék és gyertyák, fémek és uszadékfák, mert ezek így alkotnak nekem együtt egységet.
Örök emlékül.
(Persze azért emlékalbum is készül a sok kint töltött útról.)
