Az úgy volt, hogy kaptunk anyuéktól egy polcot fémből, használjuk a garázsban, pakoljunk rá, jó lesz az ott…de a nappaliban meg volt egy rettenet szekrénysor, ahogyan az előző posztban láthattátok, amitől mindenképpen meg akartam szabadulni. A polc ugyan nem helyettesíti azt a mennyiségű rakodó helyet, amit a szekrény adott, de muszáj volt végre kitenni.
A fém polc nekem ilyen ipari jelleget ad, és úgy voltam vele, hogy mivel férfi is él a lakásban, ezzel nagyot nem lehet hibázni. Szépen megpróbáltam bevezetni, hogy mi lenne, ha…ha mégsem a garázsban kötne ki a polc az olajos cuccok között, amikor olyan tuti jól mutatna a nappaliban is.
Hajmeresztő ötletekben nincsen itt hiány:)
István egész gyorsan belement, mondanom sem kell, mire befejeztük már úgy gondolta, hogy az egész az ő ötlete volt és milyen jól kitalálta…
Úgyhogy mivel elhatároztam, hogy én ezt a napokban megoldom, tegnap hoztunk egy utánfutót, felpakoltuk azt a bizonyos szekrénysort és elvittük “továbbgondolásra”, bútorlap alapanyagnak..:) Anyósom élettársa szeret az ilyen “maradék” anyagokból szerkesztgetni, ez a szekrény már statikailag úgyis hulla volt. Nem volt egy ép része.
Alig vártam, hogy Anna elaludjon, persze mivel a hőség miatt újabban ötkor kel, épp délben ájult el, amikor a legnagyobb meleg van. No de sebaj, lássuk meg mindenben a jót, legurítottam a falat három réteggel és ecsettel megigazítottam a szélét. Az egész megvolt két óra alatt takarítással, visszapakolással együtt.
Persze készült “előtte” kép.
Ez nagyon nem én voltam, de szerintem a férjem sem…
Az “utána” már sokkal inkább:)
Holnapra is megvan a projektem, piacoltam egy mózeskosarat a napokban, azt rendbe szeretném tenni, hogy legalább kicsit nyugodtabb legyen a lelkiismeretem, hogy már valamivel azért az ifjabb Istvánnak is készülök!
