Megszületett a fiacskánk, Pisti. Ez eddig elég személyes, nem egészen ebbe a blogba való információ, mégis, elég meredeken befolyásolja az itteni eseményeket, mert Pistike hasa fáj…Pistike hasa olyan, mint egy nagy lufi, emiatt nem nagyon alszik, nem nagyon tudom megnyugtatni, húzza-tekeri a görcs.
De én nem tudom magam megtagadni és lassan két hét kihagyás után muszáj volt valamit kezdenem magammal, munka-fronton is.
Ennek eredményeképpen elkezdtem rendezgetni a dolgokat, amiket tulajdonképpen (már rájöttem)soha az életben nem fogok tudni teljesen rendezetten látni, alkatilag képtelen vagyok rá.
De igyekszem, törekszem. Ennek egyik apró eredménye a kis mini kiállítás, néhány apróság méltó helyre helyezésével:
És ha ez nem lenne elég, varrtam is!!! Na nem sok mindent, négy levendulás alapot és tervezem tovább díszíteni őket, de ez majd még úgyis adja majd magát:
Következtetés: ANYA vagyok, de közben nem tudom megtagadni a kreatív felem és ha időközben a gyermekeim nyavajognak is, nem állhatom meg, hogy néha ne vegyek a kezembe egy kis bogarászni-valót. Sok minden lenne, amit tudnék és kéne készíteni, de egyelőre nagyobb lélegzetvételű dolgokba nem vághatok, félő, nem tudnám befejezni és csak frusztrálna. Szép lassan melegítek be és meglátjuk. Bízom a fiamban és az Infacolban…bár Annácskánál se jött már be…
Szia!Sajnálom, nekem nagyon sokan dicsérték, de persze mindenki más. Remélem gyorsan rendben lesztek :)Timi
Szia Timi!Igen, ismerem, Annánál ezt használtam, de nekem semmit nem segített:( Persze nem tudom, nélküle milyen lett volna, de vele sem volt egy leányálom:S
Ne haragudj, nem okoskodásból, de hátha segít:http://drbrown.hu/products/bottles.htmNagyon dicsérik ezeket az üvegeket, pontosabban azokat, amik anti colic-osak, nem feltétlenül ezt a márkát (nem kapok jutalékot, most várjuk az első kisbabánkat és utánanéztem egy kicsit) :)A blogodra nem rég találtam rá, de az egészet végignéztem és nagyon tetszenek a munkáid. :)ÜdvTimi
Isten áldja növekvő kis családod!:)A hasfájásról: minden este, éjjel, fényes nappal…. azzal vigasztaltam magam, hogy egyszer elmúlik… Addig ringattam őket, dúdoltam, magamra kötöttem, vagy sírtam velük….:/ es ha aludtak, aludtam en is, vagy varrogattam, hogy jobban érezzem magam. És tényleg elmúlt… Kinél hamarabb, kinél később (Jakab 4 hónapig sírt…. )Szeretetteli szép időket kívánok nektek!:)
eszméletlenül gyönyörű!!
Az lesz…ez így szegénykémnek olyan rossz…az, hogy én nem alszom, nem érdekel…
Ha nem jön be az Infacol, próbálkozz a BioGaia cseppel. Mi is több mindennel próbálkoztunk. 🙂