A napokban olvastam egy bejegyzést egy blogban, a “csetreszezéssel” kapcsolatban. Sok mindent megindított bennem és gondoltam, végigfuttatom, nekem mi jut eszembe a témával kapcsolatban.
Maga a bejegyzés nem volt rossz ízű, de voltak utána kommentek és vannak észrevételek a dologgal kapcsolatban, ami nekem eddig nem vagy nem így tűnt fel.
Több kérdés is tisztázásra vár az ügyben, de ezek tisztázása nem feltétlenül az én dolgom, mindenesetre alkalom adódik, hogy gondolkodhassunk rajta együtt is akár.
Az első az ízlés kérdése.
Akiknek hasonló ízlésük van, azok közösségben érzik magukat, s felismerik egymást az ízlésükről. Talán épp ezen múlik ezeknek az oldalaknak a sikere, hogy azok, akik amúgy egyedül éreznék magukat a “szenvedélyükkel”, egycsapásra társakra, rokonlelkekre találtak más gyűjtők személyében.
Nem feltétlen kell konkrétan egyeznie az ízlésüknek ahhoz, hogy szimpatizálhassanak, hiszen legtöbbször a lényeg a gyűjtés szenvedélye, nem pedig a gyűjtemény maga.
Persze ez utóbbira is vannak szép példák.
Az, hogy kinek mi tetszik az a saját személyiségéből adódik, sokak szerint veleszületett adottság, szerintem tanulható. Bár a tanulás is kicsit degradáló kifejezés, hiszen feltételez valamiféle “tudatlanságot”, talán inkább úgy fogalmaznék, hogy befolyásolható. Azok az impulzusok, amik napi szinten érik az embert, percről-percre befolyásolják, mi az, amit kedvel, mi tetszik neki. Ha közben még beszélgetni is lehet róla, hogy miért éppen az tetszik egyeseknek, talán a meggyőzés ereje, talán egyfajta beismerés folytán is változhat ez. Semmiképpen nem tekinteném konstans tulajdonságnak.
Az, hogy nekem valaki gyűjteménye nem tetszik, az nem jelenti azt, hogy az a gyűjtemény rosszabb, egyszerűen csak más. Nem tudhatom, mi alapján választ, mert azt azért biztosan állíthatom, hogy ezeket a tárgyakat a gazdája minden esetben egyfajta vonzódás alapján választja, valamit meglát, megérez belőle, ami úgy érzi, neki szól.
A második dolog, ami -szerintem- szintén szubjektív, hogy milyen az itthoni lomis piacok minősége.
Én nyilván kivételezett helyzetben vagyok, hogy a veszprémi piacra járhatok ki, mert a többiekhez képest eddig úgy láttam, a legjobb hely.
Néhány napja érkeztünk haza Svédországból, ahol hetente háromszor-négyszer volt alkalmam ilyen lomis helyekre eljutni és azt kell mondanom, hogy amellett, hogy izgalmas, minőségében annyival nem jobb, mint itthon. Persze a kérdés az is, ki mit keres.
Porcelánok tekintetében van a legnagyobb kereslet ezeken a csetreszes oldalakon a tapasztalataim szerint, illetve nem mindig tudom eldönteni, hogy azért, mert ezt találni a legtöbbet vagy mert ezt keresik a legtöbben…
A -számomra- legszebb fehér, önmagában mintás porcelánokból például nagyon szép darabokat lehet elcsípni Veszprémben, mert az ottani áru java része német, vagy osztrák. A mintásoknak nem vagyok nagy híve, de azokból is bőven akad ott kint. Svédországban a porcelán felhozatal katasztrófa. Egyrészt nem is nagyon használják, másrészt ha mégis, ugyanúgy angol, német vagy osztrák, illetve lengyel porcelánok ezek, mint amikhez itthon lehet jutni. De ott sokkal kevesebb van belőle.
Ami az üvegárut illeti, abban inkább erősek kint, de sokszor a modern formák kerülnek előtérbe, szemben az itthon elérhető, általában szintén a sógoroktól hozott kristállyal.
Textilben erősebb volt külföld, persze inkább csak az én rusztikus ízlésemnek megfelelő vásznakkal, csipkékkel, bár damaszt is végtelen mennyiségben volt.
Összességében mégis az a benyomásom, hogy ugyanakkora élmény volt itthon is vásárolni minden vasárnap, mint ott kint, annyiban még könnyebb is volt a dolgom, hogy magyarul azért bátrabban alkuszom:)
Nem gondolom, hogy le vagyunk maradva, persze más a kínálat akkor, amikor magánemberek mennek ki és árulják a megunt holmijaikat egy jóléti társadalomban, és megint más egy olyan helyen, ahol a “kereskedők” pénzért adják-veszik egymás között a lomis listákat, beszerzési helyeket és az általuk értékesebbnek vélt tárgyakat (réz, ezüst, arany és vas) ki sem teszik.
Az utóbbi időben ezek az utóbb említett eladók is kiművelték magukat, sokkal drágábbak lettek, az internetnek köszönhetően. Bárminek utána tudnak nézni és utána is néznek.
Aztán az “ömlengés” témája.
Ez megint szubjektív.
Annak, aki ebben él, aki gyűjtő, annak minden tárgy, amivel a gyűjteményét gazdagíthatja, kincs, az árától függetlenül. Mert ezeknek a tárgyaknak eszmei értéke van. Legalábbis annak a számára, aki beleszeret. Bármi miatt.
Aki nem gyűjtő, ezt nem fogja tudni megérteni soha, de ez nem is baj, hiszen nem kell egyformának lennünk.
Van egy jó kis idézetem ide, Gulyás Judit Gyűjtőszenvedély című könyvéből:
” Gyűjtőnek lenni különös felfokozottságú, fűtött érzelmekben megélt létezést, bizonyos megszállottságot jelent. Magában hordozza ez a létállapot a keresés feszültségét, a rátalálás, felfedezés gyönyörűségét, az elérés, megszerzés örömét, a megtartás boldog megelégedettségét és a birtoklás személyesen magas értéktudatát. Aki gyűjt, az őriz, megőriz, éltet és továbbéltet.”
A személyes értéktudat mondatja a gyűjtőkkel a tárgyakra, Kincsek.
Aki gyűjt, az nem áll le soha. Az ízlése változik, a tárgyak csak gyűlnek és a gyűjtemény fejlődik. A felhalmozott tárgyak egy rész egy idő után eltávolodik a tulajdonosa személyiségétől, megérik arra, hogy elváljanak az útjaik és ilyenkor az eladásra kerül. Ezt az eladást és a befolyó összegből újabb tárgyak vadászatát segítik ezek a “csetreszes” oldalak.
Az esetek nagy részében nagyon sok munkával jár egy-egy ilyen oldal üzemeltetése, mert nem profi, napi nyolc órában ezzel foglalkozó szakemberek vagyunk, hanem hobbisták, gyerekekkel otthon levő anyukák, vagy munkaidő után hazaérő, pihenésre, kikapcsolódásra vágyó hajszolt nők. Ennek megfelelően az ügyvitel nem lehet olyan profi, mint amennyire ez egy webshoptól elvárható, de azt hiszem ezt nem is várja el senki ebben a közösségben- általában.
Az árakat illetően a rengeteg háttérmunka, mely nem szem előtt történik, sok mindent megmagyaráz, de aki nem próbálta, soha nem fogja tudni, mennyi is ez pontosan.
Nem is megyek bele, nem lenne értelme, aki tudja úgyis tudja, aki nem, az meg nem fogja tudni elfogadni, akármint is hozok indokként, mert ami tény az tény. Kint megvenni a piacon olcsóbb, mint ezeken az oldalakon. De egy boltban vagy esetleg egy antikosnál ezerszer drágább minden. Ez is tény.
Nagyon hosszúra nyúltam, végül egy kis összefoglalás a dologról.
Időközben lefektettem Annát és kiment a fejemből, mit szerettem volna pontosan, így lehet,h utólag majd bővítem a dolgot, tehát:
sokszor említik kritikusok, hogy nagy a harc, hogy vannak, akik képtelenek disztingválni, ez így is van, de ez az életben mindenhol így van, és nem ez a jellemző mégsem. Ezeket a helyzeteket mindenkinek meg kell tanulnia helyén kezelni, ha eddig nem nyíl rá alkalma, akkor itt ezeken az oldalakon gyakorolhatja a toleranciát, fejlesztheti a személyiségét kedvére.
Amikor ilyen helyzet áll elő és ezt sikerül értelmes emberek módjára rendezni, az mindenkinek csak jót tesz, a kapcsolatokat elmélyíti, a kötődéseket erősíti, hiszen tapintattal, tisztelettel fordulunk egymás felé.
Mi, akik ezzel töltjük az időnket, a hobbinknak tekintjük a kincsvadászatot, ennek megfelelően játékként fogjuk fel és nem vesszük véresen komolyan, de nem is vehetjük, hiszen az életben ezek csak mellékes dolgok. Tárgyak csupán.
Mégis, a mai világban olyan kevés embernek van bármilyen jellegű hobbija, hogy én mindig örömmel olvasom, amikor valaki beleszeret ebbe a fajta tevékenységbe.
Muszáj lenne mindenkinek találnia valamit, ami segít levezetni a napi feszültséget.
Ez a hobbi több okból is ideális, soha nem unalmas, sok lehetőséget ad a tanulásra, ha valaki komolyabban elmélyed ezeknek a tárgyaknak a történetében, előbb-utóbb úgyis szerelembe esik…
