Évi műhelye

Kulcstartók visszafogottan

Gyertyatartók, ha hasonulnak

Piacoltam korábban gyertyatartókat, de egyik sem olyan színű volt, amilyenre a kicsi szívem vágyott… a kopott fehér tárgyak azonnal elkelnek, bármilyen piacról is legyen szó. Kénytelen az ember belelátni a reménybeli fehéret, akkor is, ha legkevésbé sem az.
Így voltam ezzel a nagy tömbgyertyatartóval is, a kis esztergált darab vaterás, pár száz ft-os tétel volt. Őt azért vettem meg, mert a nagyobb testvére már nálam volt, és azt már le is festettem korábban.

A festés nem nagy macera, de tudni kell, mikor, mivel érdemes nekiállni, a kívánt hatás elérése érdekében. Amennyiben a kopottas hatás elérése a cél, semmiképpen sem ajánlom a spray formát, mert az túl vékony réteget ad ahhoz, hogy rusztikusan vissza tudjam csiszolni.

Ezért választottam, már sokadszorra, a Tikkurila univerzális fehér alapozóját, dupla vastag rétegben, amit a teljes száradás előtt, még kicsit lágy állapotban 60-80-as csiszoló papírral “tépek” vissza.

A festéknek selyem fénye van, egyelőre itt válunk matt kivitelt még nem találtam, pedig a legideálisabb az lenne. Ennek megfelelően finomabb csiszoló papírral az egészet megcsiszolom, így lesz igazán jó kopott, matt hatása.

Egy kis festékkel tényleg csodát lehet tenni, ha a forma nem is hasonlít, a színezéssel összeillővé tehetőek amúgy teljesen eltérő holmik.
A lakberendezés egyik “szabálya” szerint pedig a hasonló dolgok egy kompozícióba rendezve fokozottan erősítik egymás hatását, ezért mutatnak olyan jól.

Kedvenc.

Nem nagyon töltök fel nem saját képet ebbe a blogba, de most muszáj, mert be szeretném tenni a Pinterest albumomba, és nem volt rá más módom:)

Szóval ezt bocsássátok meg nekem, a forrás a Marie Claire Idees 2013 jan-febr.-i száma.
Ebben a képben minden benne van, amit annyira szeretek, a kopott fa, a szakadt vászon, a nyers felület…valakinek talán túl kopár, túl indusztriális, nekem egyszerűen ez maga a tökély….

Csipkés nyakláncok - no comment ♥

Habos-babos gyűrűpárnák

Gyűrűpárnát készíteni mindig öröm, akkor is, ha csak úgy találomra készül, anélkül, hogy ismerném a menyasszonyt és a vőlegényt. Mert így történt ezúttal is, mégis, amikor ez az anyag a kezembe került, akkor azonnal tudtam, hogy ebből gyűrűpárna kell, hogy legyen, semmi más.

Az ilyen csipkék felhasználása azért nagyon fontos nekem ebben a témában, mert így hatalmas lehetőséget kap maga a párna a díszítettsége és a munkás részletei miatt, minden figyelmet magára összpontosít.
Köszönhető ez persze a legfontosabb kellékeknek, a gyűrűknek is, de úgy remélem, méltó hátteret kapnak ennek a párnának a személyében (is).

Ajándék-hegyek

Anyu nagyon tudja, mi az, amivel engem le lehet venni a lábamról, méghozzá elég könnyen. Amikor karácsony előtt megkérdezte, mit szeretnék, de igazán, nem tudtam mondani semmi konkrétat, mert hiszen mindenem megvan, amire csak szükségem lehet…

Mondtam neki, hogy alapanyagot, minden mennyiségben örömmel fogadok, mert tudja ő is, hogy a textilek iránti rajongásom évek óta töretlen, és hogy nem csak töretlen, de egyre erősödő.

Amikor hónapok előtt mutatta webkamerán, micsoda édes Rosa Ljung lovacskákat talált, a szavam is elállt. Akkor kiszaladt a számon, hogy ha ilyet talál még, vevő lennék rá. Annyira tökéletesen el tudom képzelni őket babaszobában (is), hogy nem tudtam magam tartóztatni.

Ő pedig erre emlékezve amikor talált eletette, sőt, egy éven át gyűjtögette a csipkéket, a legszebbeket, a legjobb állapotúakat, amiket valaha láttam, és egy csomagban adta nekem, meglepetésképp.
A csomag része volt egy pár méteres Beatrix Potter anyag is, ami szintén azonnal nagy kedvencem lett.

Azt ugyan elképzelni sem tudom, egy angol anyag hogyan került oda, aztán ide hozzám, de a végeredmény szempontjából nem is fontos. A lényeg, hogy itt van.

A fa alatt engem nem várt meglepetés, ahogyan Istvánt sem, mert megvettük a kanapét egymásnak, és ebben meg is állt a tudomány.
Mekkora élmény volt bontogatni ezeket a szépségeket, amikor megérkeztek anyuék!
Mekkora öröm volt! És mekkora öröm most is….

Hajpántok

Sárkánylabda

Talán emlékszik néhány ember, a dragon ball című remekre, nekem ez jutott először eszembe, amint elkészült a képem. Pedig nem akartam mást, mint hímezni, keresztszemest végre, amire időtlen idők óta nem volt egy jó példa az utóbbi időben, valamint megörökíteni valaki réges-régi munkáját, aki számomra eddig teljesen ismeretlen módon foltozta be ezt a szőttest.

Ez lett az eredmény és soha nem válnék meg tőle.

Annyira a magaménak érzem, mert sikerült megvalósítani egy régi minta megvarrását, egy régi anyag megóvását és megmutatását, valamint sikerült végre használnom Nina elképesztő szép “Nutmeg” fantázianevű fonalát is.

Nina fonalait ITT találjátok!

ÚJ

Új év, új élet, szokták mondani, nálam ez idén fokozottan érvényes lesz.

1., Változások a blog életében:

Talán észrevettétek a blog új ruháját és az apró ráncfelvarrásokat,amiket eszközöltem,de úgy éreztem, muszáj kicsit rendezni a sorokat. Így talán átláthatóbb, értelmesebb a rendszer.
Nagy változás, hogy a panelvideek blogot  importáltam a bardoczeva blogra, ennek megfelelően bekerült néhány új kategória is.
Az általam készített tárgyakon felül némi lakberendezés és pár recept is terítékre került ezáltal.

Remélem, ez nem okoz senkinek csalódást, hiszen a cél ezzel az volt, hogy inkább kevesebb irányban mozogjak, de az a kevesebb gyakrabban frissüljön. 2013-ban ezt a blogot sokkal gondosabban fogom vezetni, mint ahogyan tettem azt 2012-ben, ami inkább a facebook éve volt.

2., Változások az én életemben:

Nyár közepére, talán két hét eltéréssel Anna születéséhez képest várom a második gyermekünket, ez elég erősen befolyásolja majd a menetrendet, mert egyelőre elképzelni sem tudom, hogy két kicsivel hogyan megy majd…ebből következik a harmadik pont, vagyis:

3., Változások a rendelésekben:

Sajnos idén nem fogok tudni semmilyen megrendelést vállalni, itt kivételt képeznek azok a kérések, amiket már 2012-ben fixáltunk.
Az ok nagyon egyszerű. Nem tudok tervezni előre, nem tudom magam határidőkhöz tartani, és egyelőre azt sem tudom megmondani, hogyan jutok el majd néha alapanyagért erre-arra.
A megoldás az lesz, hogy készítek majd mindig néhány apróságot, amit természetesen meg lehet majd vásárolni a meskán vagy egyéb platformon, amikor oda jutunk, ennek a pontos mikéntjét megosztom majd Veletek.
Ebből a helyzetből a legjobbat úgy próbálom meg kihozni, hogy 2013-ban végre tényleg lesz etsy-s boltom, sőt, nem is csak hogy lesz, mert már van, hanem tele töltöm mindenféle szépséggel, ez minden vágyam.

A cél ebben az évben az lesz, hogy kicsit tágítsam a határaimat minden értelemben, ezért  munkásabb, aprólékosabb, részletgazdagabb tárgyak létrehozását tervezem. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy ha semmilyen megkötés nincsen, mit tudok kihozni a meglevő anyagaimból.
(Szerintem azt mondanom sem kell, mert minden valamire való kézműves tudja, hogy garmadában állnak az anyagok itthon és ahelyett, hogy fogynának, csak szaporodnak:)-idén ezt is máshogyan tervezem.)

2012 bámulatos év volt, immár a harmadik, amit megélt a blog, és ez engem óriási örömmel tölt el.
Nagyon hálás vagyok Nektek mindenért!

Kívánok a jövő évre egészséget, sikert, boldogságot, nevetést, szerelmet, biztonságot, és mindenféle egyéb jót, kinek-kinek szájíze szerint!
A jó Isten vigyázzon Ránk!:)

B:U:É:K: 2013!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!